Helyi Idő

A blogról

2018. szeptember 06. - Helyi Idő

Ötven éve, fél évszázada koptatom az aszfaltot – újabban a színes térköveket – Újlipótváros és Angyalföld határán, a városrészben, ahol Farkasházy Tivadar szerint csak ügetőpálya, és repülőtér nincs, minden más megtalálható. Temető sincs, gondolom mind gyakrabban, ahogy múlik az idő. A mi időnk, az én időm, a helyi idő. Abban azonban igaza van a barátai által Teddynek nevezett lapszerkesztőnek, hogy aki itt él, az nem szívesen mozdul a kerület határain kívülre. Szeretek itt élni. Követve és átélve a gyorsuló időben lezajló változásokat, a fejlődés és a hanyatlás, a születés és az elmúlás eseményeit. Régi élményem, hogy itt másként múlik az idő, mint szülővárosom más kerületeiben. Otthonosnak, a magaménak érzek minden itt töltött percet, órát, évet,  minden egyes pillanatot, „ropogtatván, mint vaddisznó a makkot a férgestül is tápláló napokat” (Petri György).

Ha azt hallom valakitől, hogy milyen pocsék idő van ma, vagy hogy rosszra fordult az idő, mindig csodálkozom. Hogy lehet ilyet mondani? Hiszen ha fúj, ha esik, ha fagy, vagy ha süt a nap, a mi időnkről van szó. Ami nekünk rendeltetett. Ha elmegyek, időm is véget ér. Persze nem baj, ha akad közöttünk egy kis vita, nézeteltérés, polémia: a lényegen ez sem változtathat. Emlékezzünk csak Bohumil Hrabal, a prágai Örökkévalóság gátja elnevezésű utcácska egykori lakójának, a neki rendelt időt az utolsó pillanatig kiélvező író szép gondolatára. „Akik ellenünk jönnek, azok is velünk tartanak, mert a korból nem léphet ki senki.”

Ez a blog az idő múlásának apró-cseprő eseményeit dokumentálja. Helyi idő szerint. Kalandra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://helyiido.blog.hu/api/trackback/id/tr3514226483
süti beállítások módosítása