Örömmel láttam, hogy milyen sok XIII. kerületi pedagógus fogadta el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének meghívását a november 30-án megtartott Kossuth téri demonstrációra.

A kerületi pedagógusok aktivitása természetesen nem a véletlen műve. A helyi lakosság: szülők, nagyszülők, rokonok valamennyien tisztában vannak azzal, hogy a kerületi családok mennyit veszítettek az iskolák államosításával. Erről a veszteségről szólt az új képviselő-testület megalakulását követő első ülésének egyik napirendje is, amelynek keretén belül a Közép-pesti Tankerületi Központ vezetője, dr. Házlinger György adott tájékoztatást a szervezet XIII. kerülettel kapcsolatos tevékenységéről. Az ülésen elhangzottak megerősítették, amit amúgy is minden érintett család a saját bőrén tapasztalhatott. Miközben – a pedagógusok lelkiismeretes, áldozatos és önzetlen munkája ellenére – a kerületi oktatási intézmények hagyományosan magas színvonalú teljesítménye érzékelhetően csökkent, a közoktatás minősége romlott, ebek harmincadjára kerültek az iskolaépületek, és a pedagógiai tevékenység sikeres folytatásához szükséges tárgyi feltételek is. A helyzetet jól tükrözi, hogy bár az intézmények területének 95%-ka a tankerületé, azaz az államé, az önkormányzat sokkal többet költ az üzemeltetésében lévő 5% működtetésére és korszerűsítésére, mint az állam az államosított tulajdonrészre. Általános tapasztalat szerint az államosítással sokat romlott országosan, és kerületünkben is a közoktatás színvonala, feltétel rendszere.

Lényegében erről szólt a Kossuth téri pedagógus tüntetés is, amelynek szónokai részletesen szóltak az ágazat valamennyi problémájáról. A pedagógusok hiányáról és kiszolgáltatottságáról, a megalázó fizetésekről, a gyermekek túlterheléséről, a társadalmi vita nélkül megszavazott, a családokat és a nevelési szakembereket kétségbe ejtő törvényekről, amelyek súlyosan akadályozzák az iskolaérettség megállapítását, és amelyek szerzett jogaiktól megfosztott, egyszerű munkavállalóvá fokozzák le a szakképzési intézmények pedagógusait.

Mivel unokáimra való tekintettel magam is erősen érintve érzem magam a közoktatással kapcsolatos ügyekben, családtagjaimmal és barátaimmal együtt ott voltam a 2016-ban megrendezett első esernyős tüntetésen is, ahol a Tanítanék mozgalom felhívására több tízezer ember mondott véleményt a kormányzat közoktatási tevékenységéről. A helyzet azóta sokat romlott – a tiltakozók száma mégis jelentősen mérséklődött. A kormánypolitika szintjére emelt folyamatos hazudozás, rágalmazás, félelemkeltés, gyűlölet szítás megtette a magáét. Ahogy Dalos György írja Parafrázis Aranyra című versében:

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Nyugdíjba velszi bárd:
Hadd mondják végre mások is,
Hogy: éljen Eduárd.

A fortélyos félelem térhódítása közepette jó volt látni, hogy milyen sokan voltak a Kossuth téren, akik nem félnek. Akik nem a kormánytól tartanak, hanem az ostoba, kisszerű és nemzetellenes kormánypolitika oktatásra gyakorolt hatásának a következményeitől. Rajtuk múlik a hazánk jövője, gyermekeink, unokáink boldogulása. A történelem tragikus tréfájaként éppen fölöttünk basáskodó, komikus megjelenésű Eduárd uralma ugyanis lassan lecseng, nem tart örökké. (-n-a)