Június 21-én délelőtt tíz órakor a Magyar Tudományos Akadémia melletti rakparton, a Lánchíd pesti hídfőjénél villámcsődületre gyűlt össze néhány száz budapesti lakos, hogy kifejezze egyetértését és szimpátiáját Karácsony Gergely főpolgármesterrel, a kormány kisszerű, alattomos és egyre ízléstelenebb támadásainak célpontjával. 

Az esemény híre előző nap, az esti órákban terjedt el egyes internetes fórumokon, de meglehetősen szűk körben. Ennek ellenére szép számmal akadtak, akik fontosnak érezték a kiállásnak ezt a formáját. Az idős krónikus korosztálytól egészen a legfiatalabb évjáratokig képviseltették magukat azok a fővárosiak, akik saját személyük elleni támadásként élik meg a főpolgármester ellen irányuló, nagyipari méretű, mindkét lábára sántító, hazug kormánypropagandát. A rendkívül jó hangulatú flash mob résztvevői kifejezetten élvezték egymás társaságát. A sokadalomban kialakult spontán beszélgetéseken teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy a kormány az elmúlt tíz évben bevezetett gyakorlatának megfelelően az önkormányzati választás óta hitszegő módon viselkedik.

Konstruktív együttműködést ígért, valójában azonban otromba hazudozásokkal és a közjó szolgálatával ellentétes intézkedésekkel igyekszik büntetni a budapestieket kegyence, Tarlós István menesztéséért. A fővárosi önkormányzat és a kerületek forrásainak kifosztásával  működésképtelenné akarja tenni a budapesti (és a vidéki) önkormányzati rendszert, bosszút állva választási vereségéért. A villámcsődület alkalmával azonban ismét bebizonyosodott, hogy a fővárosiak pontosan értik, hogy miről van szó, és ha bosszankodva is, de csak nevetnek Fürjes Balázs, és társai zagyva  megnyilvánulásain (apropó! Sikerült már kézre keríteni a Fürjes hírnevét megalapozó vizes világbajnokságot szervező cég gazdasági vezetőjét, aki ellen jelenleg hat rendőrségi körözés van kiadva..?).

Derültség tárgya volt az idős krónikus korosztálynak a napokban, pornómagazinra hajazó csomagolásban, névre szólóan postázott Jókor című propaganda kiadvány is, amelyben a miniszterelnök két egyforma, egy oldalpáron látható ifjúkori fényképe alatt a rezsim önmagát tömjénezi, az idős embereket azonban hülyének nézi.

Az alig egy órás villámcsődület azzal a tapasztalattal zárult, hogy a fővárosiak készek kiállni főpolgármesterük, Karácsony Gergely mellett. Képesek megkülönböztetni a pávatánc jellemtelenségét a tisztességes kiállástól, a tényeket a kormányzati hazudozástól. Ezen a délelőttön Karácsony Gergely vastapsot, és bátorító szavakat kapott a budapesti választópolgároktól, miközben Tarlós István nevét az állampárt kritikátlan és készséges kiszolgálásával, a szégyenletes M3 metró kocsikkal, a bődületes veszteséget előidéző, de mindmáig befejezetlen e-jegyrendszerrel, a BKV lezüllesztésével, és a Lánchíd felújításának katasztrofális elhúzódásával összefüggésben lehetett hallani. XIII. kerületi polgárként nem tudom megállni, hogy Tarlóssal kapcsolatban ne emlékeztessek a Margitsziget annektálására, ami a legújabb események tükrében kétségtelenül a gödi önkormányzat kifosztásának előjátékaként, egyfajta próbájaként értékelhető.

Tizenegy óra után néhány perccel már ismét üres volt a rakpart. Csak az úttestre festett felirat emlékeztetett a sebtében megszervezett, de sikeres villámcsődületre: Stop Budapest Adó. Hazafelé ballagva pedig bizonyára sokan éreztük úgy, hogy hamarosan ismét találkoznunk kell egymással. És találkozni is fogunk. (-n-a)

A veszélyhelyzeti korlátozó intézkedések legújabb módosítása, amely szerint a fővárosiak és a Pest megyeiek vonatkozásában továbbra is hatályban maradnak a szabad mozgást korlátozó szabályok, míg a vidékiek bátran utazhatnak bárhová, akár Budapestre, vagy Pest megye szabadon megválasztott településeire is, egy új fröccs megalkotására adott lehetőséget.

Mint ismeretes, a tradicionális fröccs elkészítésének alapszabálya, hogy először a bort töltjük pohárba, majd ehhez adagoljuk a szódavizet. A két alkotórész mennyisége határozza meg a szintézis nevét: a kisfröccshöz 1-1 deci bor és szódavíz szükséges, a nagyfröccsnél változatlan szódavíz mellett 2 deci bort kell a pohárba tölteni, a házmester pedig 3:2 arányú elegyítés eredményeként jön létre.

Na most! Veszélyhelyzet idején érdemes kipróbálnunk, mi történik abban az esetben, ha szakítunk a tradícióval, és nem a borhoz töltjük a szódát, hanem a szódához a bort. Tessék csak bátran elvégezni a kísérletet, és vakpróbán ellenőrizni az eredményt! Van valami különbség a veszélyhelyzeti fröccs íze, zamata, és a hagyományos módon készült ital között? Az égvilágon semmi. Ha a nagymama utazik hozzánk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőről, ami tökéletes összhangban van az operatív törzs rendelkezésével, annak ugyanaz lehet az eredménye, mintha mi magunk látogatnánk meg a nagymamát Budapestről, ami ugye tilos.

Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányba haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára – írta Örkény István, az operatív törzsek észjárásának jó ismerője Az élet értelme című egypercesében. Óriásplakátra kívánkozó szavak! (-n-a)

Bár a jelenlegihez fogható járványhelyzet emberemlékezet óta nem volt Magyarországon,  a kolontári vörösiszap katasztrófa kezelésének egyes tapasztalatai mégis érdemesnek látszanak arra, hogy felidézzük őket.

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. november 11-én megtartott soros ülésén a képviselők egyhangú szavazatával határozatot hozott arról, hogy segély formájában kétmillió forint közvetlen támogatást nyújt a vörösiszap katasztrófát szenvedett  Kolontár károsult lakosságának. A döntést követően dr. Tóth József polgármester a helyszínen, személyesen adta át a pénzt a település képviselőjének, amit százezer forintos tételekben a kolontári önkormányzat továbbított az általa kiválasztott húsz helyi családnak.

Az én családom – sok tízezer magyar családdal együtt – a katasztrófával sújtott kolontáriak tragédiáját látva úgy döntött, hogy adományát a kormány által életre hívott Magyar Kármentő Alap számlájára történő befizetéssel juttatja el a nehéz helyzetbe került családokhoz. A fejlemények ismeretében ma már más módot választanánk a bajba jutottak támogatására.

Az egykorú tudósítások szerint ugyanis, bár a Soros György amerikai milliárdostól érkezett, egymillió dolláros adomány mellett több, mint kétmilliárd forint gyűlt össze közadakozásból az állami segélyalap számláján, ma sem tudhatom, hogy pontosan mi lett az általunk befizetett pénz sorsa.  A Magyar Kármentő Alap működésére vonatkozó kormányrendeletben ugyanis nem volt benne, hogy az adományokat közvetlenül a katasztrófa károsultjainak kellett volna juttatni: a vonatkozó jogszabály kilencedik paragrafusa szerint a pénz felhasználható volt a megrongálódott közterületek, utak helyreállítására, vagy más közcélokra is.

Lehetséges tehát, hogy a családunk által befizetett, a szükséget szenvedő embereknek szánt pénzt végül a 11 millió forintból létesített műfüves focipályához, vagy az 55 millió forintból épített tanösvény és emlékpark megvalósítására fordították.

A dolog ezekben a napokban, a járvány idején arról jutott eszembe, hogy személyes tapasztalataim, és az elérhető hírforrások szerint mára több tíz-, vagy talán már százezres,folyamatosan növekvő munkavállalói tömeg veszítette el a megélhetési forrásait. Közöttük sok, a gyermekét egyedül nevelő szülő,  eddig is napról-napra élő emberek, sérült családtagjaikat gondozó, a végletekig kiszolgáltatott apák, anyák, gyermekek és nagyszülők. Családok ezrei maradtak mindenféle bevétel, és számításba vehető megtakarítás nélkül, ami súlyos társadalmi következményekkel fenyeget.

A hivatalos megnyilatkozásokban nem sok szó esik a kétségbeejtő helyzetbe került emberekről, családokról. Úgy tűnik, az illetékesek érzéketlenek a kéréseikre, panaszaikra.

Igaz, a kormány Révész Máriusz kormánybiztos vezetésével akciócsoportot hozott létre az „önkéntes adományozás koordinálására”, a hírrel kapcsolatos kommentek azonban megalapozottnak látszó, növekvő bizalmatlanságot tükröznek. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatt megváltozott a karitatív munka, szigorodtak a segítségnyújtás, adománygyűjtés szabályai, így például magánszemélyektől nem tudnak fogadni tárgyadományokat, megszűnt a karitatív szervezetek önálló adománygyűjtő vonala és helyét egy központi adományvonal vette át, amelyen minden egyes telefonhívás 500 forint befizetését jelenti az állami segélyalapba.

A bevezetőben említett, a kolontári családoknak nyújtott közvetlen, a megsegítettek által szabadon felhasználható önkormányzati adományra emlékezve jutott eszembe a gondolat: milyen jó lenne, ha lehetőség nyílna az önkormányzat szociális forrásának közvetlen támogatására. Még azon az áron is, hogy a járvány elmúltával esetleg nem épülne kerületünkben műfüves focipálya, vagy tanösvénnyel kombinált emlékpark. (-n-a)

„Az elmúlt száz év legsikeresebb tíz évi kormányzását” követően nagyjából egy hónappal napról napra egyre katasztrofálisabb hírekkel kell szembesülnünk. A családok többségénél a túlélés vált a legfontosabb célkitűzéssé.

Nem, nem a migránshullám megújulása fenyegeti a magyar családokat, hiszen migránsokról ma már csak azok hallhatnak valamit beszélni, akik személyesen ismerik a miniszterelnököt, vagy főtanácsadóját, a magyar katasztrófák avatott emberét, Bakondi György doktort. A magyar családok jelentős részét egy hónappal a legsikeresebb kormányzás tíz évét követően az a veszély fenyegeti, hogy érdemi megtakarítások hiányában elveszítik szerény egzisztenciájukat, nem tudják befizetni sem a közüzemi számlákat sem a havi BKV bérletet, és hamarosan talán már nem lesz mit enniük. A forint értékvesztése napról napra újabb rekordokat dönt, magával rántva a fizetések, nyugdíjak, megtakarítások értékét. A Lehel Csarnokban 2800 forintért lehet csirkemell filét kapni,  FFP2 jelű arcmaszkot viszont – ami egyébként országos hiánycikknek számít az első vonalban dolgozó egészségügyi dolgozók számára is –, négyesével rendelhetünk az interneten, mindössze tízezer forintért. Már ha fontos számunkra szeretteink egészsége. Részben a háziorvosi praxisok tartós betöltetlensége, részben a kényszerű visszavonulásra késztetett 65 év feletti szakemberek magas aránya miatt egész országrészekben szünetel az egészségügyi alapellátás. Varratszedések, műtéti utóellenőrzések, kötelező oltások és vizsgálatok csúsznak – ki tudja meddig, és milyen távolabbi következményekkel. A végrehajtó hatalom tovább bővítette ugyan hatalomgyakorlásának határait, intézkedései és kommunikációja azonban semmit sem változtak a legsikeresebb kormányon töltött tíz évhez viszonyítva. A sajtótájékoztatók az idősebbek körében a Jaruzelski-puccsot követő idők lengyelországi tévéközvetítéseinek emlékét idézik: állandó kellékük egy-egy tábornok. Eddig rendőr, de hamarosan jönnek a katonák is. A hangnem pökhendi, lekezelő, kioktató: ahogy azt a tíz legsikeresebb évben megszokhattuk. A végrehajtó hatalom feje délelőtt a leghatározottabban kijelenti, hogy az óvodák és iskolák bezárására nincs semmi szükség, majd a kora esti órákban változatlan eréllyel közli: bezárják az összes iskolát, egyetemet, gyermekintézményt. A nálunk bizonyára fejletlenebb Svájcban ezt úgy oldották meg, hogy előre hozták a tavaszi szünetet. A szünetben az iskolák felkészülnek a digitális oktatás bevezetésére, szünet után pedig kezdődhet az újszerű közös munka. Nálunk vasárnapról hétfőre indult a digitális képzés. Hogy egész országrészekben hiányoznak az ehhez szükséges minimális feltételek is? Az a kormányt ezúttal sem érdekli. Kötelező erővel döntenek a hitelek átütemezéséről, ami azokra a kevesekre is vonatkozik, akik képesek lennének törleszteni adósságaikat, és így többlet kiadásokra kényszerülnek. A migránsok, a szabadságvesztésüket töltő, és ebből nyerészkedő „spekulánsok” és a romák helyét a hivatalos kommunikációban az idős emberek veszik át, akik lám: jönnek mennek az utcán, vásárolnak, sorban állnak a gyógyszertárak előtt..! Ráadásul a beszerezhetetlen védőfelszerelések nélkül! A járvány adatait – a világ országai közül mindeddig csak nálunk, Magyarországon – államtitokként kezelik, a szűrések számának világszerte ajánlott emelését, mint a vírus megfékezésének bevált módszerét a magyar kormány elutasítja. Hogy miért? Kellemes karácsonyi ünnepeket! Azért. Kép van, hang nincs. Pedig korábban éppen az ellenkezőjét lehetett tapasztalni.

Az a tíz év legsikeresebb kormányzás, amit nem sokan vehettek eddig észre a saját helyzetük alakulásán, az elmúlt harminc nap tükrében immár pontosan olyannak látszik, amilyennek a többség átélte. Nosztalgiára nem adott okot. Mindebből egyértelműen következik, hogy 2022-ben nem Orbán és cimborái utódjait kell megtalálnunk, hanem azokat a szakembereket, akik képesek lehetnek arra, hogy felszámolják ennek a „sikeres” kormányzásnak a következményeit. Szakértői kormányra lesz (lenne) szükségünk, mert ha ismét politikusokra, „egészséges vidéki gyerekekre”, vagy hasonlókra bízzuk közös ügyeink intézését, akkor keresztet vethetünk a gyerekeink, unokáink jövőjére. Emlékszik még valaki a Magyary Zoltán közigazgatási program célkitűzéseire? Az egyablakos ügyintézésre, amit mára az ügyenkénti, számtalan helyen történő ügyintézés váltott fel? Az olcsóbb, gyorsabb, magasabb színvonalú közigazgatási szolgáltatást biztosító „szolgáltató államra”? Mi lett mindebből napjainkra? Az állampolgárok ügyintézése drágább, lassúbb, nehézkesebb lett.

Az ezer sebből vérző magyar közigazgatás intézmény rendszeréből a világjárvány idején is a helyi önkormányzattól várhatjuk a legtöbb, leghatékonyabb segítséget. A XIII. kerületi önkormányzat néhány óra alatt megszervezte azoknak a gyermekeknek a felügyeletét, akiknek bármely okból megoldhatatlannak bizonyult az otthoni ellátása. Folyamatban van a bölcsődébe, óvodába járó gyermekek étkeztetésének megoldása. Az idősek kerületi klubhálózata szünetelteti ugyan a működését, de minden idős ember éppen úgy hozzájuthat a napi meleg ételhez, mint korábban. Most látszik az igazi értéke az önkormányzat által az elmúlt években kiépített, ingyenes WIFI hálózatnak, ami jelentős segítség a digitális oktatás megszervezésében. Mint az önkormányzat honlapján olvasható, idén elmarad ugyan a tavaszi sonkautalványok kiosztása a kerület lakói között, de a veszélyhelyzet elmúlását követően mindenki számíthat az elmaradt utalvány pótlására.

Jó lenne, ha „az elmúlt száz év legsikeresebb tíz évi kormányzását” követő, e kormányzás valódi eredményeit és lényegét felmutató időszakot nem Karinthy Frigyes egyik szép gondolatával kellene lezárnunk: „Vége a járványnak! De jó, hogy ma már csak én haltam meg!” (-n-a)

Kívülállóként kísértem figyelemmel a kerületünkben lezajlott időközi választást, amelyre azt követően került sor, hogy a momentumos Kerpel-Fronius Gábor határozott ígérete ellenére lemondott a kerületi képviselő-testületi tagságáról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester egyik helyettese lehessen.

Mivel egyetlen pártnak sem vagyok tagja, és az időközi választásra nem az én választókerületemben került sor, úgy érzem, viszonylag elfogulatlan szemlélője lehettem az eseményeknek. Most, hogy már tudjuk az eredményt, hogy ismét a dr. Tóth József polgármester csapatához tartozó, az MSZP és a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete által támogatott Vajú Viktória nyert, talán nem felesleges áttekinteni az elmúlt napok eseményeinek tapasztalatait. Az első, és talán a legfontosabb: a Momentum láthatóan arra építette az egész kampányát, hogy győzelmet arathasson az MSZP jelöltje felett. Ez hiba volt. A XIII. kerület közéletét ismerő, dr. Tóth József pályafutását figyelemmel kísérő polgárok előtt évek óta nyilvánvaló tény, hogy a polgármester nem azért vált az ország egyik – vagy még inkább – legsikeresebb baloldali helyi politikusává, mert az MSZP tagja, hanem… ennek ellenére. A nélkül, hogy mélyebben elemezném a ritka szeretetet és pártszimpátiákon átívelő közbizalmat élvező politikus pályafutását, úgy vélem, hogy ezt a bizalmat dr. Tóth József a lakosság széles körű bevonásán alapuló, számon kérhető, és rendre teljesített programok sorozatának köszönheti. Mielőtt bárki legyintene erre, javaslom, hogy tessék előszedni és elolvasni a kormánypárt 2010. évi, mindmáig utolsó programját, és az abban meghirdetett célkitűzéseket próbálják meg összevetni azzal, amiben ma élünk. Ami a XIII. kerületi vezetés teljesítményének az MSZP részéről történő fogadtatását illeti, egy néhány évvel ezelőtt történt, de ma is jellemzőnek tűnő példa jut az eszembe. Ekkor történt, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, a párt egyik emblematikus vezetője a Népszavában közölt publicisztika sorozatában arról búsongott, hogy Magyarországon csak Szegeden épült néhány szociális bérlakás, sehol máshol nem. A XIII. kerületi önkormányzat által épített szociális bérlakások száma ekkoriban éppen elhagyta a háromszázat, hogy napjainkra meghaladja a hatszázat is: és az építkezés folytatódik.

A második tanulság, amit az időközi választással kapcsolatban érdemesnek tartok megemlíteni az a tény, hogy miközben a Momentum országos vezetőségének szinte minden tagját mozgósította a kampány során, a dr. Tóth József által vezetett csapat kizárólag a saját, kerületi aktivista hálózatára támaszkodott. Nem hagyható szó nélkül, hogy bár a Momentum is aláírta a kerületi választási etikai kódexet, a párt erőteljes negatív kampányt folytatott, amit jól tükröz választott szlogenjük is: „Tegyük rendbe Angyalföldet!” Az itt élők előtt nem titok, hogy az ország bármely települése örömmel fogadná a kerületben honos önkormányzati szociális rendszert, a kulturális és sportcélú intézményhálózatot, az egyedülálló CT és MR Centrumot, az évek óta kiválóan működő egynapos sebészeti és egészségügyi szűrő rendszert, a természeti környezet fejlesztését célzó beruházásokat… nem folytatom. A Momentum választási programja gyalogátkelő létesítésével kecsegtette a polgárokat (nem helyi önkormányzati, hanem a főváros által alapított Budapest Közút  hatáskörébe tartozó feladat), kilátásba helyezte a kerületi lakásfelújítási program felülvizsgálatát (abban a kerületben, ahol évek óta több szociális bérlakás épül, mint az egész országban összesen), növelné az utcai szemetesek számát (figyelmen kívül hagyva, hogy a fővárosi közszolgáltatás elégtelensége miatt a kerület önkormányzata évek óta önként vállalt költséget fizet többlet szeméttárolók biztosításáért a főváros közszolgáltatójának), és kutyajátszótér építését helyezi kilátásba abban a kerületben, amely a fővárosi kerületek közül a legtöbb kutyafuttatót építtette és tartja fenn. Mindeközben akadt pénz arra is, hogy a Momentum jelöltje a választókerület határain kívül is óriásplakátokon mosolyoghasson a járókelőkre.  

Arról most ne is essék szó, hogy a jelölt bemutatkozó anyagában foglalkozásként a politikus mesterséget jelölte meg, szemben a dr. Tóth József által támogatott aspiránssal, aki környezetvédelmi szakemberként állt a választók elé.

Mi volt még? Talán csak annyi, hogy a Demokratikus Koalíció, amely nem indított önálló jelöltet a helyi időközi választáson, erőteljes támogatásban részesítette a Momentum jelöltjét a közösségi hálón – ízlésem szerint meglehetősen émelyítő módon.

Az eredmény önmagáért beszél. Rendkívül alacsony választói aktivitás mellett ugyan, de meggyőző fölénnyel nyert dr. Tóth József polgármester csapatának tagja. A Momentum a második helyen végzett egy olyan kampány eredményeként, amely a létrejöttét követő évek zsenge fideszét idézte. Mi a tanulság mindebből? Számomra annyi, hogy bármennyire is lezüllött a hazai politikai közélet, még mindig van esélye a győzelemre annak, aki nem az emberek félrevezetésére, nagyüzemi hazudozásra, a szó szerint minden áron való győzelemre építi a politikáját, hanem az emberek szolgálatára, a számon kérhető célkitűzésekre, és a józan észre. Egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal abban, hogy a legnagyobb tragédia ami érhet minket az lesz, ha Orbán Viktor menesztését követően is változatlanul fennmarad, tovább él az orbáni rendszer. Ennek az időközi választásnak az eredménye tovább élteti a reményt, hogy végre többen belátják majd: a fideszes know-how átvétele egyenlő a nemzeti együttműködés rendszerének továbbélésével. Erre mondtak nemet a XIII. kerület időközi választásának érintett polgárai. (-n-a)

2017. január 25-i ülésén döntött arról az időközben menesztett, Tarlós István által vezetett Fővárosi Közgyűlés, hogy Lukács György szobrának eltávolítását követően Szent István királynak állít szobrot az államalapító király nevét viselő XIII. kerületi parkban. Igaz, hogy a fővárosban (egy tavaly márciusban, a pestbuda.hu oldalon, Bukovszki Péter által jegyzett cikk szerint) legkevesebb 37 különböző szobrászati alkotás, közöttük hat egész alakos  jeleníti meg Szent Istvánt – a Szent István parkban azonban egy sem.

A Budapest Galéria nyílt, országos pályázati felhívására 19 pályamű érkezett a hiány pótlására. A nyertes Harmath István szobrászművész egész alakos alkotását a tervek szerint eredetileg az elmúlt év novemberében avatták volna fel. Lukács György szobrát 2017 márciusában elszállították a Szent István parkból, és a korábbi elgondolásoknak megfelelően a park déli részében, a füvesített terület középpontjában megtörténtek az előkészületek az új köztéri szobor talapzatának kialakítására is (képünkön).

Minden ment volna a maga útján tovább, ha… Tarlós István és a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti tagjainak többsége nem veszítették volna el pozíciójukat a szeptemberi önkormányzati választáson. De elveszítették. Ez a körülmény lehetőséget és reményt adott a Szent István park környezetében élő embereknek arra, hogy ők is elmondják a szoborállítással kapcsolatos véleményüket a főváros új vezetésének. Rövid idő alatt 1500 ember írta alá azt a petíciót, amelynek megfogalmazói a park füves területét féltve beleszólást kértek a szobor felállítási helyének kijelölésébe. Karácsony Gergely főpolgármester elődjével szemben fontosnak tartja az érintettek megkérdezését, és kinyilvánította szándékát a tágabb közösség által képviselt álláspont elfogadására. Ennek megfelelően az új Fővárosi Közgyűlés első ülésén felfüggesztette a Szent István szobor felavatásával kapcsolatos előkészületeket.

A szobor felállítási helyével kapcsolatban az elmúlt hónapokban több elképzelés is napvilágot látott. A jelek szerint a véleményalkotók többsége egyetérteni látszik abban, hogy a Szent István szobornak a park szorosan vett területén kívül kellene állnia. Az álláspont képviselői úgy vélik, hogy éppen elég szobor található már a Szent István park területén, jobb lenne, ha az új szobor nem befolyásolná a természeti környezet pihenő, rekreációs jellegét. A szobornak a park kerítésén kívül történő felállítása egyúttal eloszlathatná azt a többek által érzékeltetett gyanút is, hogy itt most nem is annyira az államalapító király emlékének megjelenítése a cél, mint inkább Lukács György filozófus szobrának kicserélése – mondjuk Szent István király szobrára. Miért ne kerüljük el a magyar történelem alakjainak szobraival vívott, semmiféle győzelemmel nem kecsegtető háborút, ha egyszer elkerülhetjük azt?

A szobor új felállítási helyével kapcsolatban két markáns álláspont körvonalazódott. Az egyik szerint, amelyet más megszólalók mellett a Lokálpatrióták Egyesületének számos tagja is képviseletre érdemesnek tart, a szobor a Szent István park főbejáratával szemben, az úgynevezett Óra parcellán átvezető gyalogút Pozsonyi úti kiöblösödésében lenne a legjobb helyen, arccal a park főbejárata felé. A terület maga is része a tágabban vett Szent István parknak, akár a tér mértani középpontjának is tekinthetjük. Nem kétséges, hogy ezen a forgalmas helyen lényegesen hangsúlyosabb lenne az alkotás jelenléte, mint a park kerítése mögötti, eredetileg kiszemelt területen. A javasolt helyen a környezetbe történő különösebb beavatkozás nélkül fel lehetne állítani a szobrot: sem a zöldterület, sem a környező fák nem szenvednének kárt.

A másik, kisebbséginek tűnő álláspont szerint a szobornak nem itt, hanem az Újpesti rakpart mentén, egy jelenleg parkolónak használt területen lenne a legméltóbb helye: a javasolt helyszín a következő fényképen átható.

Ezzel a megoldással szemben két erősnek tűnő érvet lehet megfogalmazni. Az egyik az, hogy ez a helyszín kívül esik a Szent István park voltaképpeni területén, és inkább az Újpesti rakpart része. A másik arra figyelmeztet, hogy ez a választás tovább csökkentené az Újlipótvárosban található parkolóhelyek számát – amit lehetőség szerint jobb volna elkerülni.

Bármelyik javasolt helyszínre esik végül a döntéshozók választása, az már most biztosra vehető, hogy a szobor felavatását követően nem csak az államalapító királynak, hanem egy sikeres lakossági konzultációnak is emléket állít majd. (-n-a)

Január 24-én pénteken Imola Nieder O’Neill művészettörténész nyitotta meg édesapja, a XIII. kerületi önkormányzat első főépítésze, Nieder Iván építész festményeiből válogatott kiállítást, amelyet február 21. napjáig tekinthetnek meg a látogatók.

A jelentős számban megjelent érdeklődő között a barátok, pályatársak és a kerület lakosságának reprezentánsai mellett megjelent az eseményen Arató György építészmérnök is, aki Fegyverneky Sándort, Nieder Iván utódját követően 2003-tól töltötte be a városrész  főépítészi pozícióját. Imola Nieder O’Neill megnyitó beszédét hallgatva csalódást érezhettek azok, akik személyes információkra, családi intimitásokra számítottak.

A művészettörténész mindezek helyett az építőművészet társadalmi szerepének, fogadtatásának és megítélésének változásairól, elszemélytelenedéséről, majd a festészet funkciójának módosulásairól szólt.  Ezt követően Nieder Iván lépett a mikrofonhoz, és néhány szóban köszönetet mondva az alkotásai iránt megnyilvánuló érdeklődésért az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta műveit.

A kiállított alkotások gazdag képzelőerőről, nem lankadó kísérletező kedvről, és markáns teremtőkészségről tanúskodnak. A képek dinamizmusa, technikai  változatossága egyértelművé teszi, hogy Nieder Iván a legszerényebb eszközökkel is képes önálló világot teremteni: nincs szüksége nagy festékkészletre, terebélyes palettára  ahhoz, hogy kifejezze hangulatát, gondolatait.

A fekete háttér előtt lebegő fehér vonalakból kirajzolódó városkép részlet, a színes pasztell foltokkal életre keltett épület vázlatok bensőséges és szerethető világot tárnak a szemlélő elé. A látottak ismét megerősítik, hogy az építészet, mint alkotóművészet szervesen kapcsolódik a képzőművészet más területeihez, közöttük a festészethez. A kiállító nem csak épületeivel, hanem festményeivel is maradandó értéket alkotott. A magam részéről szívesen ajánlom mások figyelmébe is Nieder Iván válogatott festményeinek kiállítását az Újlipótvárosi Klub-Galériában. (-n-a)

Alig hevertük ki kerületünk egyéni országgyűlési képviselője, Hiszékeny Dezső az ötvenes évek levegőjét árasztó, kínos koncepciós perét, amely a politikus felmentésével zárult, máris itt a következő, a XIII. kerület másik országgyűlési képviselőjével, Varjú Lászlóval szemben, ezúttal két büntető ügyben kezdeményezett eljárás.

Az egyik ügyben a választás rendje elleni bűntett, a másikban garázdaság vétsége, és súlyos testi sértés bűntettének „megalapozott” gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. Az első ügyben azt szeretnék bizonyítani, hogy Varjú 2018 februárjában, az országgyűlési választásokat megelőzően pénzt ajánlott egy független képviselőjelöltnek azért, hogy az lépjen vissza a javára a jelöltségtől. Mint ismeretes, az országgyűlési választáson Varjú László fölényes győzelmet aratott: 23.238 szavazattal, az érvényes voksok 40.8%-ékával nyert – miközben az általa megvásárolni kívánt személy mindösszesen 1.332 szavazatot, 2.34%-ot ért el. A „megalapozott” gyanú életszerűségének eldöntéséhez véleményem szerint semmi szükség nincs bíróságra, azt eldöntheti ki-ki maga.

Ami a másik büntetőügyet, a garázdaság vétségének és a súlyos testi sértés bűntettének „megalapozott” gyanúját illeti, a szálak 2018 decemberéig nyúlnak vissza. Ekkor történt, hogy Varjú több országgyűlési képviselő társaságában bement az MTVA székházába, ahol társaival egy öt pontból álló követelést szeretett volna beolvastatni a köztelevízió műsorában. Nyilvánvaló, hogy a pártállam dühét a cenzúra megkerülésének tettekben realizált szándéka váltotta ki – ám a Varjú és társai elleni fellépés megkonstruálói óvakodtak attól, hogy maguk szolgáltassanak bizonyítékot a jogállamot felszámoló állampárt gátlástalan hazudozását szolgáló média viszonyokra.

Az ügyészség közleménye szerint Varjú László olyan módon valósította meg a garázdaság törvényi tényállását, hogy „nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának”, a súlyos testi sértést pedig úgy követte el, hogy „megszorította az egyik biztonsági őr vádliját”. Ez akár rendben is lehetne így – ha nem került volna nyilvánosságra az az eseményeket objektív módon rögzítő, az MTVA által készített felvétel, amely a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben megfogalmazott állításait közönséges bohóctréfává transzponálja. Az MTVA felvétele ugyanis azt dokumentálja, ahogy a közmédium székházának biztonsági őrei a testi kényszer valamennyi fogását bevetve szorongatják, gyömöszölik, a földön vonszolják és rángatják Magyarország Országgyűlésének egyik tagját, Újpest és Angyalföld országgyűlési képviselőjét. Egyikük ráül a földre szorított Varjú Lászlóra, miközben egy másik biztonsági őr a kezét, egy harmadik a bokáját csavargatja… és így tovább. Az országgyűlési képviselővel birkózó őrök csoportját az MTVA felvétele szerint egy olyan, derékszíján jól láthatóan fegyvert viselő személy irányítja, akinek megjelenése köszönő viszonyban sincs sem a fegyveres biztonsági őrségre, sem a személy-, és vagyonőrökre vonatkozó hatályos jogszabályokkal. Az utasításokat adó ember fegyveréhez farmernadrágot és fekete inget visel, felsőruházatán sem neve, sem az őt alkalmazó cég megnevezése nem látható.

Ez a felvétel a Központi Nyomozó Főügyészség közleményével együtt mint cseppben a tenger, tökéletesen tükrözi azt a triviális, nap mint nap megtapasztalt tényt, hogy Magyarországon a jogállam halott. Ha a pártállam híve lennék, most azt javasolnám Kövér Lászlónak, hogy a 2022. évi választások után lehetőleg ne szorítsa majd meg a bokáját a hátán lovagoló parlamenti őrnek, ahogy kifelé tart majd a Kossuth téren kialakított családi rezidenciájáról. De nem vagyok a pártállam híve. Hiszem, hogy a leszerepelt, megvetésre méltó Kövér László és társai emberi méltóságukat megtartva szedhetik majd a sátorfájukat a XXI. század Magyarországához méltatlan triumfálásuk helyszíneiről. Fotó: 444.hu (-n-a)

Örömmel láttam, hogy milyen sok XIII. kerületi pedagógus fogadta el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének meghívását a november 30-án megtartott Kossuth téri demonstrációra.

A kerületi pedagógusok aktivitása természetesen nem a véletlen műve. A helyi lakosság: szülők, nagyszülők, rokonok valamennyien tisztában vannak azzal, hogy a kerületi családok mennyit veszítettek az iskolák államosításával. Erről a veszteségről szólt az új képviselő-testület megalakulását követő első ülésének egyik napirendje is, amelynek keretén belül a Közép-pesti Tankerületi Központ vezetője, dr. Házlinger György adott tájékoztatást a szervezet XIII. kerülettel kapcsolatos tevékenységéről. Az ülésen elhangzottak megerősítették, amit amúgy is minden érintett család a saját bőrén tapasztalhatott. Miközben – a pedagógusok lelkiismeretes, áldozatos és önzetlen munkája ellenére – a kerületi oktatási intézmények hagyományosan magas színvonalú teljesítménye érzékelhetően csökkent, a közoktatás minősége romlott, ebek harmincadjára kerültek az iskolaépületek, és a pedagógiai tevékenység sikeres folytatásához szükséges tárgyi feltételek is. A helyzetet jól tükrözi, hogy bár az intézmények területének 95%-ka a tankerületé, azaz az államé, az önkormányzat sokkal többet költ az üzemeltetésében lévő 5% működtetésére és korszerűsítésére, mint az állam az államosított tulajdonrészre. Általános tapasztalat szerint az államosítással sokat romlott országosan, és kerületünkben is a közoktatás színvonala, feltétel rendszere.

Lényegében erről szólt a Kossuth téri pedagógus tüntetés is, amelynek szónokai részletesen szóltak az ágazat valamennyi problémájáról. A pedagógusok hiányáról és kiszolgáltatottságáról, a megalázó fizetésekről, a gyermekek túlterheléséről, a társadalmi vita nélkül megszavazott, a családokat és a nevelési szakembereket kétségbe ejtő törvényekről, amelyek súlyosan akadályozzák az iskolaérettség megállapítását, és amelyek szerzett jogaiktól megfosztott, egyszerű munkavállalóvá fokozzák le a szakképzési intézmények pedagógusait.

Mivel unokáimra való tekintettel magam is erősen érintve érzem magam a közoktatással kapcsolatos ügyekben, családtagjaimmal és barátaimmal együtt ott voltam a 2016-ban megrendezett első esernyős tüntetésen is, ahol a Tanítanék mozgalom felhívására több tízezer ember mondott véleményt a kormányzat közoktatási tevékenységéről. A helyzet azóta sokat romlott – a tiltakozók száma mégis jelentősen mérséklődött. A kormánypolitika szintjére emelt folyamatos hazudozás, rágalmazás, félelemkeltés, gyűlölet szítás megtette a magáét. Ahogy Dalos György írja Parafrázis Aranyra című versében:

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Nyugdíjba velszi bárd:
Hadd mondják végre mások is,
Hogy: éljen Eduárd.

A fortélyos félelem térhódítása közepette jó volt látni, hogy milyen sokan voltak a Kossuth téren, akik nem félnek. Akik nem a kormánytól tartanak, hanem az ostoba, kisszerű és nemzetellenes kormánypolitika oktatásra gyakorolt hatásának a következményeitől. Rajtuk múlik a hazánk jövője, gyermekeink, unokáink boldogulása. A történelem tragikus tréfájaként éppen fölöttünk basáskodó, komikus megjelenésű Eduárd uralma ugyanis lassan lecseng, nem tart örökké. (-n-a)

Máig fájó sebet okozott számomra, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen folytatott filozófiai tanulmányaim során kénytelen voltam megismerkedni az úgynevezett „dialektikus logika” diszciplínájával. Azzal a „tudományos” módszerrel, amelyről már fénykorában is ismert volt, hogy alkalmazásával sehonnan nem lehet eljutni sehová. Viszont dialektikus.

Már jó ideje nem tanítanak dialektikus logikát, módszertana azonban ma is él, hat, új hajtásokat hoz társadalmunkban. Az állampárt és vezetője melletti kritikátlan elkötelezettségét tájékozatlanságának éber és következetes őrzésével fenntartó ismerősöm a közelgő önkormányzati választással kapcsolatban a következő kijelentéssel lepett meg:

–A XIII. kerületben most is Tóth József polgármesterre fogok szavazni, mert változatlanul megbízom benne. De a főpolgármesteri listán Tarlós Istvánra adom a voksomat, mert nekem nincs semmi bajom vele.

–Ezek szerint mégsem bízik kerületünk vezetőjében, dr. Tóth József polgármesterben – vetettem ellen –, hiszen ő Karácsony Gergely támogatására kérte a kerület lakosait. Ha úgy hiszi, hogy kerületünk jövője érdekében akkor cselekszik helyesen, ha a sokszorosan bizonyított, nem csak a XIII. kerületben, de országos szinten is megérdemelt tekintélyt szerzett Tóth József  javaslatát figyelmen kívül hagyva Tarlós Istvánra szavaz, akkor ezzel valójában a Tóth Józseffel szembeni bizalmatlanságát juttatja érvényre.

–Dehogyis! Hiszen mint mondtam, itt, a kerületben Tóth Józsefet támogatom.

–Tarlós Istvánra adott szavazatával azonban azt bizonyítja, hogy nem hisz dr. Tóth Józsefnek. Úgy gondolja, hogy Tóth téved, amikor Karácsony Gergely támogatását javasolja, mivel ön jobbnak látja Tarlósra adni a voksát.

–Egészen összezavar!

–Ön Tóth Józseffel tart?

–Igen!

–Akkor miért nem fogadja el a javaslatát?

–Mert nekem nincs semmi bajom a Tarlóssal.

–Tóth Józseffel sincs?

–De hiszen mondom, hogy rá fogok szavazni!

–Csak éppen nem hisz neki, nem ad a véleményére, nem kívánja támogatni őt azzal, hogy csatlakozik az általa támogatott jelölt táborához.

–De mit számít az, ha Tóth újra polgármester lesz?

–Megnehezíti a dolgát. Nem segíti abban, hogy teljesíthesse a programját. Hogy továbbra is a lehető legjobb teljesítményt nyújthassa a kerület lakóinak. Egyetért a vállalt feladataival, de Tarlós támogatásával megnehezíti azok végrehajtását.

–De hiszen mondom, hogy Tóth Józsefre fogok szavazni!

–Nem járt ön a nyolcvanas években az ELTE filozófia posztgraduális szakra..? Nem tanult véletlenül dialektikus logikát..? (-n-a)