Már kicsit mutatta magát az ősz, amikor eszembe jutott, mennyire meg akartam írni, hogy hamarosan vége a két éves kényszerszünetnek, a Dagály nélküliségnek. Aztán időközben vége is lett.

Én még augusztus 4-én sétáltam arra, éppen akkor kezdték feltölteni a strand medencéit – hála égnek vízzel, nem mással. Az azért már biztató volt. Álltam a Dagály fürdő kerítésénél, bámultam befelé, az üres placcok felé, apám jutott eszembe, mint mindig a Dagály környékén, rendszeresen jött ide, nem volt nyara Dagály nélkül, nála a szezon a Dagályban indult tíz könyvvel. Imádta a „Gombát”, a Dagály látványosságát, egyszer még az amerikai barátait is kivitte oda, hogy megmutassa nekik, az Omega együttes egyik klipjének is helyszíne volt a Dagály-féle „Gomba”. Az amerikaiak csak néztek, nem értették, miért látványosabb a „Gomba”, mint a gellérthegyi Szabadság szobor, és igazuk volt, azt csak mi tudtuk.

Álltam a kerítésnél, a „Gomba” nincs már, helyére épült a Duna Aréna, apám sincs már, ő persze velem van most is. Nem messze tőlem egy idős férfi cövekelt le hasonlóképpen, kis pincsije lihegett a bokájánál, aztán a strand felől, egy megmaradt fa árnyékából hirtelen hang hasított bele a bámészkodásunkba. „Gyula bá, megint jött?” „Megint, pedig a hőguta majd’ megesz, de tudtam, hogy ma kezditek a medencék feltöltését, meg akartam lesni” – válaszolta a kérdezett mellettem. Pillanat múlva lába is lett a hangnak, meg hasa, félmeztelen ötvenes kacsázott a kerítéshez, Gyula bához, beszélgettek, majd Gyula bá levált a diskurzusról, lassan lépdelt tovább, éppen felém. Rámosolyogtam, mégiscsak lett egy közös kerítésünk pár percre. Gyula bá mellém ért, megállt, és miközben felrakta a fejére a batmanes baseball sapkáját, nevetve megjegyezte, hogy én is halljam: „Az unokámé a sapka, azért adta oda, hogy mindentől megvédjen. Most a hőgutától.” Mosolyogtam tovább, mit is mondjak erre. De nem kellett beszélnem, mert ő folytatta: „Majdnem minden nap eljövünk ide Csibészkével. Múltkor vizet is hoztam a munkásoknak, cserébe csak annyit kértem tőlük, siessenek, még idén szeretném visszakapni a fürdőmet. Megígérték. Képzelje, én a nyitáskor is itt voltam, kisfiú koromban, 1948-ban a szüleimmel. Nekünk akkoriban ez volt Abbázia.” Gyula bá ennyit mondott, én ugyanúgy mosolyogtam, és bennem apám is mosolygott. „Köszönöm”, ennyi jött ki csak belőlem. Gyula bá intett, Csibészke, a pincsi söpörte mögötte a járdát, úgy haladtak hazafelé.

Tényleg nem a Dagályról akartam írni, de a Dagály meg Gyula bá a pincsivel, meg apám megíratta ezt velem.

És ha már így alakult, akkor pedig hozzáteszem: míg bezárták a Dagályt, s vártunk hosszan az újranyitásig, míg a medencék és a föveny helyén ígéretek és törmelékek voltak, addig a Facebook nevű virtuális világfaluban, a legnagyobb közösségi térben formálódott egy civil csoport. A Mentsük meg a Dagály fürdőt! nevű. Majdnem négyezren követik a posztjaikat, én már a kezdetektől. Kivételes csoport a magyarországi Facebookon élők körében. Arra jöttek létre, hogy dokumentálják a fürdő felújítását, hogy valóban megmaradjon a Dagály, ne ragadja magával a mélybe a vizes VB valamelyik hatalmi árhulláma. Nem politizáltak, tették a civil dolgukat, ha valami megakadt, felhívták rá a figyelmet, nem szítottak, nem kavartak, elegánsan kommunikáltak a Facebookon, nem üzengettek a fotelből, cselekedtek is, kitartóan egyeztettek, és informáltak mindenkit, nem csak a XIII. kerületieket, nem csupán a Dagály-függőket. Nekem ez a civil kurázsi. Ez is lehetne a civil stílus, jó példa a FB-működésre.

Néhány évvel ezelőtt alakult egy díj, sajnos elhalt azóta, kétszer osztották ki, nálunk valahogyan gyorsan kimúlnak jó kezdeményezések – na persze ebben is kivétel a Mentsük meg a Dagály fürdőt! csoport –, az a díj volt a Fair Society Díj. Én most virtuálisan újraélesztem a díjat, és a Dagály hivatalos és nem hivatalos átadója előtt átadom virtuálisan a Mentsük meg a Dagály fürdőt! csoportnak. Köszönöm, hogy példát mutattak civilpolgári viselkedésből. Számomra feledtetik azt is, hogy csak a nyár végére készült el a Dagály.

Ja, és még valami: a Béke-kút újra csobog. Megijedtem, mert először úgy láttam, mintha a fürdő belső területére esne a helye. De csak az építési kerítés ölelte körbe, azt lebontották, és közterületen maradt a kút.

(KÁG)