Szívet-lelket melengető tudósítás jelent meg a Reformátusok Lapja november 4-ikei számában arról, hogy október 7-én hálaadó istentisztelet keretében avatták fel az angyalföldi református gyülekezet templomának eredeti állapotában újjáépített tornyát.
„Egy egy ilyen munka után mindig jó megállni és felidézni azokat a pillanatokat, amelyekben felismerhető, hogyan rendelt Isten időt, embereket, eszközöket arra, hogy Isten házának tornya újra a régi formában mutathasson fel az égre, és hívhassa az embereket” – írja a tudósítás szerzője dolgozatának bevezetőjében, és csakugyan…
De mi ez a keserű íz, amit a munka eredményéről szóló beszámoló olvasása után érez a templomtorony felújításának előzményeit figyelemmel kísérő olvasó? Bizony, az örömhír megfogalmazója egy lényeges körülményről hallgat. Talán nem fognak ünneprontónak tekinteni angyalföldi református barátaim, ha kiegészítem a Reformátusok Lapjának örömteli tudósítását egy apró, de el nem hanyagolható részlettel. A városrész közügyeit figyelemmel kísérő polgárként úgy tudom, hogy az Isten által rendelt idő, emberek és eszközök mellett a kerületi önkormányzat jelentős támogatással, 6000 000 forinttal járult hozzá az angyalföldi református templom tornyának eredeti szépségében történt helyreállításához. És igen…, máris múlóban a rossz szájíz. Immár magunk is a magasba emelhetjük ünnepi fényben fürdő lelkünket, kivétel nélkül köszönetet mondva mindenkinek, akit megillet, a szép, új templomtoronyért. (-n -a)
