Az elmúlt napok egyik legnagyobb meglepetést keltett, fővárosi vonatkozású híre az volt, hogy – mint Tarlós István főpolgármester bejelentette -,  a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa döntése alapján  el kell bontani a Nyugati téri felüljárót. A hivatalos indokolás szerint a főváros szakadatlan fejlesztésén dolgozó grémium azzal indokolta döntését, hogy a felüljáró városképi szempontból csúnya.

A döntés jelentős mértékben érinti kerületünket, hiszen a főváros egyik legnagyobb közlekedési csomópontjában lévő felüljáró a XIII. kerület déli kapujának is tekinthető. A hír megjelenése óta próbálok olyan indokokat keresni az 1981-ben átadott, kétszer egy sávos, több, mint négyszáz méter hosszú műtárgy lebontására, amelyek fényében örömmel nyugtázhatnám a váratlan fejleményt. Ilyen indokok azonban nem léteznek.

A helyszínen tett séta során magam is arra a megállapításra jutottam, hogy a felüljáró valóban nem versenyezhetne városképi szempontból teszem azt az Eiffel toronnyal, a Karmelita kolostorral, vagy a budai oldalon, a Margit sziget északi spiccével szemben most ismét épülőfélben lévő egykori SZOT szálló torzójával. Funkcionális jelentősége azonban elvitathatatlan. Nem tudok elképzelni olyan forgalomszervezési bravúrt, amely a felüljáró nélkül képes lenne megoldást találni a csomópont áteresztő képességének akárcsak megőrzésére.

Az építmény alatt körülbelül száz parkolóhely található: ezek kiváltása a városnak ezen a pontján szintén a megoldhatatlan ügyek kategóriájába tartozik. Hosszú töprengés után mindössze egyetlen érvet találtam a közlekedési katasztrófával fenyegető döntés megindokolására. A lebontással elkerülhetővé válik az építmény felújítása. A közösségi médiában terjedő értesülések szerint a felüljáró lebontásának ötlete ezúttal sem Tarlós István fejéből pattant ki, hanem a legmagasabb helyről utasították az észérvekkel megmagyarázhatatlan döntés sajátjaként történő kihirdetésére és megvalósítására. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a miniszterelnöknek nem csak a Nyugati téri felüljáró zavarja a szépérzékét, hanem ugyanezt a sorsot szánja a Baross Gábor téren átívelő műtárgynak is. Hogy mindez hová vezet majd? Egy előre látható, elkerülhetetlenül bekövetkező közlekedési katasztrófához. A gyakorlatban így néz ki a (fő)városfejlesztési  politika annak az embernek a szemével, aki szerint „a módosabb szomszéd mondhatja meg, hogy hol legyen a garázskijáró”.

Ha a budapestiek az őszi önkormányzati választás előtt gondosan számba veszik majd, hogy a főváros mennyit veszített Tarlós István főpolgármesterségének fél évtizede alatt, alighanem a Nyugati téri felüljáró lebontása lesz az utolsó csepp az elégedetlenség poharában. Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen pozitív elem a Nyugati téri felüljáró lebontásának egész történetében. (-n-a)