A magát a nemzeti együttműködés kormányának nevező testület úgy döntött, hogy az Óbudai – közismertebb nevén a Hajógyári – szigeten létrehozni tervezett Nemzeti Kajak Kenu Sportakadémiát Kovács Katalin háromszoros olimpiai, és harmincegyszeres világbajnok kajakozóról nevezi el. A hírek szerint a jelenleg használaton kívüli ingatlanon tanmedencével, uszodával és konditeremmel felszerelt világszínvonalú sportkomplexum épül.

Mióta értesültem a kormány döntéséről, azóta foglalkoztat a gondolat: mi szüksége van erre a kiváló sportolónak, aki pályafutásának egy részét a BSE sportegyesületben, személyes történelmem egyik meghatározó közösségének tagjaként töltötte?

1961 és 1971 között a VTSK (Városi Tanács Sport Klub), majd az egyesületnek a Petőfi Sport Egyesülettel történt összeolvadását követően a Budapest Sport Egyesületben kenuztam, amelynek központja a felejthetetlen Népfürdő utcai sporttelepen volt. A BSE kajak-kenu szakosztályának egykori otthona ma ingatlan befektetőkre váró, üres telek. De minden alkalommal, ha arra vezet az utam, újra látom az egykori hajóépítő műhelyt, ahol Kárpi Dániel barátom (legyen neki könnyű a föld) építette és javította hajóinkat, és ahol gitárt készített a Beatles basszusgitárosa, a Paul McCartney által pengetett Höfner nyomán. A hangszeren később magam játszottam a Pozsonyi úti Gyapjúfonó és Szövőgyár Treff nevű zenekarának tagjaként – a gyár helyén ma a Kleopátra ház magasodik. Ha a vízitelepre gondolok, megjelenik előttem Parti János, a római olimpia 1000 méteres távján aranyérmet szerző kitűnő magyar kenus, Hajba Antal olimpiai negyedik helyezett, világbajnok, többszörös európa- és magyar bajnok,  az első magyar C6 kenu tervezője, és Sziklenka László edző alakja, aki pályafutásom mestere volt. Ha a BSE név elhangzik, Foltán László olimpiai és világbajnok barátom jut az eszembe, akivel együtt nézegettük, hogy ki, mennyit teljesített aznap az edzésen: Újpesti öböl? Napóleon kalap? Szentendrei-sziget spicc? Lupa sziget? Ha megállok a fűvel benőtt, üres telek előtt, Frey Oszkár kétszeres olimpiai bronzérmes,1978-as C2 világbajnok (Buday Tamással alkottak egy egységet) alakja jelenik meg előttem, akivel C2-ben úttörő olimpiát nyertem. És még valaki, aki nem nyert sem világbajnokságot, sem olimpiát, de aki mégis az egyik legfontosabb, legszeretetreméltóbb ember volt az egész életemben. Gyűrű János. A kiváló kenus, a szerető családapa, a fantasztikus barát. A BSE öregfiúk lelke, motorja, akinek hamvait Foltán Laci szórta a Dunába, és akinek Wichmann Tamás közreműködésével örökre emlékezetes búcsúztatót rendeztünk a Hajógyári szigeten, a Honvéd sporttelep éttermében.

Egykori sportegyesületem tagjáról, Kovács Katalinról most sportakadémiát fog elnevezni a nemzeti együttműködés rendszerének kormánya. Úgy gondolom, a kiváló sportolónak erre nincs semmi szüksége. Eredményei minősítik az életét, pályafutását – semmi szüksége nem lenne arra, hogy személyes, de a magyar sportszeretők által tisztelt és elismert sikereit egy állampárt reklámozására használja.

Magyarország, hazánk lakosságának kétharmada ma a szegénységi küszöbön él. Évente ezrével költöztetik ki otthonaikból az állampárt által bevezetett devizahitelezés károsultjait, állami gondozásba vett gyermekeik számát titkosították. A Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal – amely kizárólag a vasbeton talpfák és a töltésekhez szállított kőzúzalék szállítóinak jelent nyereséget – évtizedekre eladósítja hazánkat. Reménységeink, a fiatalok ezrével hagyják el hazánkat, az elhunytak száma évek óta meghaladja a születések számát. A nemzeti együttműködés vezetőinek gyermekei külföldön tanulnak – a magyar iskolarendszer romokban hever, akárcsak az egészségügy, amelynek évről évre kevesebb pénz jut az állami költségvetésből. A rezsim jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia szétverését, az Országos Széchenyi Könyvtár, és a Fóti Gyermekváros beszántását tekinti legfontosabb feladatának. Egy illiberálisnak nevezett, valójában antidemokratikus, alig leplezetten antiszemita, korrupt és hazug rendszerben él az ország. Egy olyan rendszerben, amelynek vezetői a KISZ-ből indultak, szüleik az MSZMP tisztségviselői voltak, amelynek vezető figurája előbb a Liberális Internacionálé alelnöke volt (nyolc éven keresztül), majd szétverte a demokratikus jogállamot Magyarországon, és magát „konzervatív keresztény” alapállásúnak nevezve antidemokratikus, homofób, kleptomán autokráciát vezetett be hazánkban. Felszámolta a szociális ellátó rendszert, családtámogatásnak állítja be a fiatalok életre szóló eladósításának programját, fenntarthatatlan stadionhálózattal szórta tele az országot.

Kovács Katalin most ehhez adja a nevét. Tisztelem Kovács Katalint, a sportolót, egykori egyesületem tagját, a ritka teljesítményre képes bajnokot. De szánom, és megvetem azt az embert, aki egyedülálló eredményeit egy olyan rendszer hitelesítésének szolgálatába állítja, amely honfitársaink többségét semmibe veszi, amelynek egyetlen célja hatalmának bármi áron történő konzerválása, a diktatúra kiteljesítése, a jogállam maradványainak felszámolása. Egy olyan hatalomé, amely kormányzati szintre emelte a hazudozást, a rágalmazást, szövetségeseink elárulását, szövetségi rendszerünk bomlasztását. Egy olyan rendszeré, amely baltás gyilkost enged szabadon, a hazájában jogerősen elítélt  köztörvényes bűnözőnek ad menedéket, és résztulajdonosként szabad elhajózást biztosít egy 28 halálos áldozatot követelő szállodahajónak.

Kedves Kovács Katalin! Biztos, hogy szüksége van erre az „elismerésre”? Vagyunk néhány millióan, akik úgy véljük: Magyarországhoz méltatlan az a helyzet, amelybe a magukat fiatal demokratáknak nevező, egykori Bibó kollégisták kormányozták hazánkat. Bizonyos, hogy a végrehajtó hatalom sajátságosan bizarr, anakronisztikus, önhitt fejének uralma már nem fog sokáig tartani. Ragaszkodik ahhoz, hogy  kettőjük neve összefonódjon? (-n-a)