„Az elmúlt száz év legsikeresebb tíz évi kormányzását” követően nagyjából egy hónappal napról napra egyre katasztrofálisabb hírekkel kell szembesülnünk. A családok többségénél a túlélés vált a legfontosabb célkitűzéssé.
Nem, nem a migránshullám megújulása fenyegeti a magyar családokat, hiszen migránsokról ma már csak azok hallhatnak valamit beszélni, akik személyesen ismerik a miniszterelnököt, vagy főtanácsadóját, a magyar katasztrófák avatott emberét, Bakondi György doktort. A magyar családok jelentős részét egy hónappal a legsikeresebb kormányzás tíz évét követően az a veszély fenyegeti, hogy érdemi megtakarítások hiányában elveszítik szerény egzisztenciájukat, nem tudják befizetni sem a közüzemi számlákat sem a havi BKV bérletet, és hamarosan talán már nem lesz mit enniük. A forint értékvesztése napról napra újabb rekordokat dönt, magával rántva a fizetések, nyugdíjak, megtakarítások értékét. A Lehel Csarnokban 2800 forintért lehet csirkemell filét kapni, FFP2 jelű arcmaszkot viszont – ami egyébként országos hiánycikknek számít az első vonalban dolgozó egészségügyi dolgozók számára is –, négyesével rendelhetünk az interneten, mindössze tízezer forintért. Már ha fontos számunkra szeretteink egészsége. Részben a háziorvosi praxisok tartós betöltetlensége, részben a kényszerű visszavonulásra késztetett 65 év feletti szakemberek magas aránya miatt egész országrészekben szünetel az egészségügyi alapellátás. Varratszedések, műtéti utóellenőrzések, kötelező oltások és vizsgálatok csúsznak – ki tudja meddig, és milyen távolabbi következményekkel. A végrehajtó hatalom tovább bővítette ugyan hatalomgyakorlásának határait, intézkedései és kommunikációja azonban semmit sem változtak a legsikeresebb kormányon töltött tíz évhez viszonyítva. A sajtótájékoztatók az idősebbek körében a Jaruzelski-puccsot követő idők lengyelországi tévéközvetítéseinek emlékét idézik: állandó kellékük egy-egy tábornok. Eddig rendőr, de hamarosan jönnek a katonák is. A hangnem pökhendi, lekezelő, kioktató: ahogy azt a tíz legsikeresebb évben megszokhattuk. A végrehajtó hatalom feje délelőtt a leghatározottabban kijelenti, hogy az óvodák és iskolák bezárására nincs semmi szükség, majd a kora esti órákban változatlan eréllyel közli: bezárják az összes iskolát, egyetemet, gyermekintézményt. A nálunk bizonyára fejletlenebb Svájcban ezt úgy oldották meg, hogy előre hozták a tavaszi szünetet. A szünetben az iskolák felkészülnek a digitális oktatás bevezetésére, szünet után pedig kezdődhet az újszerű közös munka. Nálunk vasárnapról hétfőre indult a digitális képzés. Hogy egész országrészekben hiányoznak az ehhez szükséges minimális feltételek is? Az a kormányt ezúttal sem érdekli. Kötelező erővel döntenek a hitelek átütemezéséről, ami azokra a kevesekre is vonatkozik, akik képesek lennének törleszteni adósságaikat, és így többlet kiadásokra kényszerülnek. A migránsok, a szabadságvesztésüket töltő, és ebből nyerészkedő „spekulánsok” és a romák helyét a hivatalos kommunikációban az idős emberek veszik át, akik lám: jönnek mennek az utcán, vásárolnak, sorban állnak a gyógyszertárak előtt..! Ráadásul a beszerezhetetlen védőfelszerelések nélkül! A járvány adatait – a világ országai közül mindeddig csak nálunk, Magyarországon – államtitokként kezelik, a szűrések számának világszerte ajánlott emelését, mint a vírus megfékezésének bevált módszerét a magyar kormány elutasítja. Hogy miért? Kellemes karácsonyi ünnepeket! Azért. Kép van, hang nincs. Pedig korábban éppen az ellenkezőjét lehetett tapasztalni.
Az a tíz év legsikeresebb kormányzás, amit nem sokan vehettek eddig észre a saját helyzetük alakulásán, az elmúlt harminc nap tükrében immár pontosan olyannak látszik, amilyennek a többség átélte. Nosztalgiára nem adott okot. Mindebből egyértelműen következik, hogy 2022-ben nem Orbán és cimborái utódjait kell megtalálnunk, hanem azokat a szakembereket, akik képesek lehetnek arra, hogy felszámolják ennek a „sikeres” kormányzásnak a következményeit. Szakértői kormányra lesz (lenne) szükségünk, mert ha ismét politikusokra, „egészséges vidéki gyerekekre”, vagy hasonlókra bízzuk közös ügyeink intézését, akkor keresztet vethetünk a gyerekeink, unokáink jövőjére. Emlékszik még valaki a Magyary Zoltán közigazgatási program célkitűzéseire? Az egyablakos ügyintézésre, amit mára az ügyenkénti, számtalan helyen történő ügyintézés váltott fel? Az olcsóbb, gyorsabb, magasabb színvonalú közigazgatási szolgáltatást biztosító „szolgáltató államra”? Mi lett mindebből napjainkra? Az állampolgárok ügyintézése drágább, lassúbb, nehézkesebb lett.
Az ezer sebből vérző magyar közigazgatás intézmény rendszeréből a világjárvány idején is a helyi önkormányzattól várhatjuk a legtöbb, leghatékonyabb segítséget. A XIII. kerületi önkormányzat néhány óra alatt megszervezte azoknak a gyermekeknek a felügyeletét, akiknek bármely okból megoldhatatlannak bizonyult az otthoni ellátása. Folyamatban van a bölcsődébe, óvodába járó gyermekek étkeztetésének megoldása. Az idősek kerületi klubhálózata szünetelteti ugyan a működését, de minden idős ember éppen úgy hozzájuthat a napi meleg ételhez, mint korábban. Most látszik az igazi értéke az önkormányzat által az elmúlt években kiépített, ingyenes WIFI hálózatnak, ami jelentős segítség a digitális oktatás megszervezésében. Mint az önkormányzat honlapján olvasható, idén elmarad ugyan a tavaszi sonkautalványok kiosztása a kerület lakói között, de a veszélyhelyzet elmúlását követően mindenki számíthat az elmaradt utalvány pótlására.
Jó lenne, ha „az elmúlt száz év legsikeresebb tíz évi kormányzását” követő, e kormányzás valódi eredményeit és lényegét felmutató időszakot nem Karinthy Frigyes egyik szép gondolatával kellene lezárnunk: „Vége a járványnak! De jó, hogy ma már csak én haltam meg!” (-n-a)
Az utolsó 100 komment: