Helyi Idő

Egy polémia margójára, avagy döntsenek a trollok?

2018. november 16. - Helyi Idő

A XIII. kerületi Világháborús emlékmű felavatása előtt néhány nappal pár soros, keserű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán az emlékmű meghívásos pályázatán ajánlattételre felkért alkotók egyike, Paulikovics Iván szobrászművész. A köztiszteletnek örvendő, tekintélyes szobrász felpanaszolja, hogy bár az emlékmű állítást kezdeményező civil szervezetek képviselőiből  álló zsűri a pályázatok elbírálása során az ő tervét választotta ki, végül – anyagi okok miatt – mégsem az ő alkotását rendelte meg az önkormányzat.

Szomorúan olvastam Paulikovics Iván sorait, és azóta sem tudok napirendre térni az ügy felett. Szomorúságomat két racionális ok alapozza meg: nagyon szeretem Paulikovics Iván alkotásait, és elégedett vagyok a XIII. kerületi  önkormányzat elmúlt években nyújtott teljesítményével is.

A szobrászművésznek két alkotása látható a kerületben. Az egyik, a Teve utca társasházai által körülfogott parkban álló, Centrum című szobor kifejezetten a kedvenceim közé tartozik. A megroggyant torony tetején fél kézen egyensúlyozó, nyakkendőjét a mélybe lógató groteszk alak minden találkozásunk alkalmával jókedvre derít. Pózát, amely normális körülmények között meghökkentő lenne, a mind abszurdabbá váló hétköznapok tükrében mind természetesebbnek látom.

1centrum.jpg

De nagyon szeretem Paulikovics Iván Fúvósötös című szellemes, ironikus alkotását, a megformált alakoknál messze többet mondó Dávid és Góliát című bizarr kettősét, és minden alkalommal mély megrendülést érzek a székesfehérvári izraelita temető előtt látható Holokauszt emlékműve láttán. Alkotói védjegyének tekintem a mozdulatlanságba dermedt mobilokkal kombinált, gondolatébresztő munkáit, örülnék annak, ha köztereinken még több szobrát láthatnám. Személyesen még sohasem találkoztam  a művésszel, de ha nem várt szerencsémre mégis megismerkedhetnék vele, biztosítanám arról, hogy megbocsáthatatlannak gondolom a kultúrpolitika mulasztását: a kvalitásos, és sokak által szeretett művész csaknem harminc éve nem kapott semmiféle elismerést a hivatalosságtól. A hatalmi kisszerűségre és szűkkeblűségre maguk a művek adnak frappáns és maradandó választ.

Ami az önkormányzatot illeti, országos viszonylatban is egyedülállónak tartom, hogy az elmúlt években több, mint 600 bérlakást épített, máshol ismeretlen színvonalú szociális és egészségügyi rendszert épített ki és tart fenn, és nem látok példát sem a fővárosban, sem az ország más pontján  széleskörű és nagyvonalú kulturális és művészeti mecenatúrájára sem. Kerületünkben három korszerű művelődési központ között válogathatnak  a kulturális értékekre nyitott emberek, hosszú évek óta folyamatban van a szökőkút, emléktábla állítási és köztéri szobor program, egymást érik a nívós, sokszínű kiállítások az Újlipótvárosi Klub Galériában és a Városház Galériában, a közelmúltban igényes kötetbe gyűjtve jelentette meg az önkormányzat a kerületről született, neves festőművészek által alkotott festmények válogatását. A sort a kerület lakosainak többsége kapásból tudná folytatni.

Úgy hiszem, hogy egy ilyen formátumú alkotóművész és ez az önkormányzat nem kerülhet szembe egymással. Olyan polgárként, aki maga is adakozott a Világháborús emlékmű megvalósítására, tájékozódtam a konfliktus körülményeiről. Mint megtudtam, a meghívásos pályázat nyertes pályaművének támogatásától azért lépett vissza a zsűri, mert a pályamű elbírálását követően a művész az általa eredetileg megjelölt kivitelezési költséget jelentősen meg kívánta növelni. Erre a rendelkezésre álló, részben közadakozásból származó forrás nem adott lehetőséget. Ezért született döntés a másik, más módon jelentős emlékmű megvalósítására.

Paulikovics Iván keserű hangvételű, pár soros bejegyzése a közösségi oldalán nemtelen indulatokat szabadított el. Sem a művészt, sem az önkormányzatot, sem a tényeket  nem ismerő, zsigerből gyűlölködő trollok igyekeztek elmélyíteni, átpolitizálni, végletes következményekkel felruházni a történteket. A magam részéről bízom abban, hogy ebben a banális és triviális ügyben nem a trolloké lesz az utolsó szó. Hiszem, hogy Paulikovics Iván szobrászművész  és a kerületi önkormányzat képes lesz felülemelkedni  ezen az eseten, és ennek gyümölcseit egy szép napon valamennyien élvezhetjük majd kerületünkben.  (-n –a)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helyiido.blog.hu/api/trackback/id/tr214375647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása