Néhány napja, egy kormánypolitikus sajtótájékoztatójának képeit látva hirtelen egy régi emlék kerített hatalmába. Miközben a rózsaszínű, nagykockás zakóban, barna nyakkendőben, fekete félcipőben és fehér zokniban triumfáló politikust, és az őt kérdező, ápolatlan megjelenésű, elhanyagolt öltözékű újságírókat néztem, a Magyar Újságírók Szövetsége Újságíró Iskolájában folytatott tanulmányaim első napjai jutottak az eszembe.
Csaknem negyven évvel ezelőtt, a legendás Baróti Géza, a Szabó család című rádiójáték-sorozat, számos színdarab és megszámlálhatatlan riport, publicisztika, és más írásmű szerzője osztályának tagjaként azzal kezdtem a szakma elsajátítását, hogy az újságíró médiumának fogyasztóit képviseli. Ennek megfelelően a legalapvetőbb kötelességei közé tartozik, hogy mesterségének gyakorlása során ápoltan, jól öltözötten jelenjen meg. Tanáraimat – közöttük Baróti Géza bácsit, a fénykorát élő Mester Ákost, a műfajelméletet oktató Gombó Pált, a laptervezők királyaként tisztelt Ritter Aladárt és a többieket – sohasem láttam nyakkendő nélkül óráikon megjelenni. A sajtótörténet tanára, Márkus László történész-szerkesztő volt talán az egyetlen kivétel ez alól. Ő mellőzte a nyakkendő viselését, viszont fekete mikrokord farmer öltönyében a halványkék, mindig jól vasalt inggel, és elegáns, nyersgumi talpú, sötétkék félcipőjével a legelegánsabb angol klubba is akadálytalan bebocsátást nyerhetett volna. Szomorúan tapasztalom, hogy ez a tudás az országos médiumok munkatársainak túlnyomó többsége előtt rejtve maradt.
Gyakorta zsíros, lenőtt hajak, formátlanná dúsult arcszőrzetek, elnyúlt pulóverek, gyűrött és kétes tisztaságú ingek, blúzok, és sebtében, hevenyészve felhajtott nadrágok, lompos szoknyák láthatók manapság a hírfogyasztókat képviselő újságírókon, akiket a megjelenésükhöz mért módon, lekezelően fogadnak a megszólaltatni szándékozott, sokszor más módon ízléstelenül öltözött hivatalosságok. Közismert tény, hogy a felöltözött ember mindig előnyben van a mezítelennel, (aki nem hiszi, próbálja ki!), a jól öltözött a rosszul öltözöttel szemben. Azt gyanítom, hogy a sajtó munkatársainak leértékelődésében jelentős szerepet játszott és játszik ma is ez a nap mint nap tapasztalható öltözködési hanyagság és ápolatlanság. Bár nem menti, de bizonyos mértékig megmagyarázza a politikusok lekezelő, cinikus magatartását ez az igénytelen megjelenés, aminek végső soron mi, hírfogyasztók látjuk kárát – a demokratikus jogállam szövetének szétfoszlásával egyidejűleg.
De mi a helyzet nálunk, a XIII. kerületi médiumok munkatársai tekintetében?
Örömmel mondhatom, hogy ezen a téren is különbözünk az országos átlagtól. A TV13 szerkesztő-műsorvezetője, Kállai Lajos alapos felkészültsége mellett jólöltözöttségével is kitűnik a regionális televíziók hasonló munkakörben foglalkoztatott munkatársai közül. Évek óta kiemelkedik az országos mezőnyből a kerületi televízió kulturális műsorainak szerkesztő-riportere, Kompolti Anikó is. A helyi televízió nézői körében nagy népszerűségnek örvendő televíziós újságíró egyéni stílust képviselő, mindig választékos, ízléses megjelenésével, és magas színvonalú szakmai teljesítményével már évekkel ezelőtt elnyerte, és töretlenül birtokolja a városrész lakosainak bizalmát. Hiteles személyiség. Riportjai – valódi riportok, tudósításaiba sohasem keveredik műfajidegen, szubjektív elem. A közreműködésével készült műsorokat nézve gyakran támad az az érzésünk, hogy Kompolti Anikó a mi kérdéseinket teszi fel interjú alanyainak, a mi véleményünket fogalmazza meg riportjai során. Tudósításai informatívak, elfogulatlanok, és legtöbbször nagyon érdekesek. Elválaszthatatlan társával, Péter László operatőrrel készített anyagaik kétségtelenül meghaladják az országos médiában tapasztalható színvonalat. Nagy szerencsének tartom, hogy a mi helyi médiánkat erősítik. A mi újságíróink. (-n-a)
